Kozma Réka pécsi ügyvéd még mindig akciózik

Hatósági eljárásokkal kapcsolatos információkat közölni ugyebár bőven törvénysértő lehet, de jelen esetben rólam van szó, azaz úgy írok róla, mint magánügyről.

Ha valakinek nincs meg: Kozma Réka az a büntetőjogász, aki a Pécsi Tudományegyetem jogi karán szerezte a diplomáját, már komolyan nem is tudom, hogy mikor, de feljelentettek rágalmazásért, amikor az nem jött be, – mondjuk tényleg nem is rágalmaztam senkit – akkor feljelentett még egyszer zsarolásért, amit szintén instant elvérzett, mivel hogy gyorsan túlessünk a dolgon, én, mint nemhivatalos vádlott-jelölt bizonyítottam, hogy nem zsaroltam meg. Mármint nem én őt. Legújabban Kozma Réka a zsarolási feljelentéshez használt keresetlevelet újrahasznosítva feljelentést tett ellenem becsületsértés miatt. A harmadik feljelentés egyébként kicsit büdösnek érződhet, mert a Pécsi Járásbíróság átpasszolta a Pécsi Törvényszéknek, amelyik másodfokon megnézte és úgy döntöttek, hogy átpasszolják a Szigetvári Járásbíróságnak. A Szigetvári Járásbíróság szintén nem vállalta be az eljárás lefolytatását, ezért visszapasszolta a Pécsi Törvényszéknek, amelyik ha jól értem, visszaküldte a Pécsi Járásbíróságnak, amelyik megküldte a Komlói Járásbíróság felé, így az eljárást a Komlói Járásbíróság indította meg Kozma Réka magánvádja alapján. Ha nem tudtad követni, nem baj, mert én sem nagyon.

Minő manír, hogy a bíróság ugyanazokat a doksikat kapta meg a bizonyításhoz, amit anno a szigetvári rendőrségen ismertettem, ahol megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, meg semmilyen törvénysértés. Legalábbis én nem követtem el ellene.

Ha esetleg többet szeretnél tudni Kozma Rékáról, egyszerűen keress rá a nevére a neten.

Ja, ha Nyuszimuszi esetleg majd negyedszer is nekifutna a pernek Tökfejjel vagy nélküle, előtte érdemes átolvasni ezt a posztot, ha pedig postán küldtök valami szart már megint jó távol, a bejelentett lakcímemre, a borítékra legalább írjátok rá jeligeként, hogy „jehova”, köszi!

Ja, jut is eszembe, nem kell bombázni a blogszolgáltatót ügyvédi fenyegetésekkel, ha esetleg eltűnne a poszt, elérhető még a Tumblr-ben, a Blogspot-on, na meg a WordPressen is.

Jehova, Jehova, Jehovaaa! xDDD

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s